A hétfői módosítás szerint már alkoholt és újságot is lehet értékesíteni a nyáron induló új nemzeti dohányboltokban. Ez teljesen átírja az eddigi számolgatásokat, ezért február 22-ére módosították a leadási határidőt.
Meghosszabbította a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Kft. a trafikpályázatok leadási időszakát, így február 22-ére módosult a leadási határidő. Az állam nyártól átveszi a dohánykereskedés jogát, amelyet koncessziós jogként ad ki 20 évre vállalkozásoknak – erre lehet pályázni.

A társaság közleménye szerint azért döntöttek így, mert a kormány további termékeket tesz lehetővé a nemzeti dohányboltokban. Eredetileg csak dohánytermékeket és kiegészítőket árulhattak volna a trafikok az állami koncesszióban, majd kiegészítették szerencsejátékokkal is a megengedett portfóliót.
Idén július 1-jétől már csak állami koncesszióban lehet dohányt értékesíteni, viszont a cigaretta árát erősen kontrollálja az állam, így a trafikok nem tudnának megélni, ha csak a dohánytermékeket árusíthatnák. A hétfői módosítás szerint alkoholt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt és újságot is adhatnának.
Ez valószínűleg megnövelheti az érdeklődők számát, ezért vált szükségessé, hogy hosszabb ideig lehessen pályázni a 20 évre szóló koncessziós jogra. A pályázatokat csak postán lehet feladni, 22-én 23 óra 59 percig. 100 ezer forint biztosítékot le kell tenni a pályázatok mellé.
A már leadott pályázatokat lehet módosítani a közlemény szerint. Aki már elküldte a dokumentumait, az most átírhatja üzleti tervét az új termékekkel kiegészítve.
https://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20130205-meghosszabbitottak-a-trafikpalyazatokat.html
Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!