Készítsünk számvetést életünk állomásairól! (csak egy idős ember bölcs gondolatai)

Az ember élete vége felé számvetést készít az életéről. Hogy ez mire jó? Talán tudatalatti ellenőrzés, hogy az előző életében elkövetett hibákat kijavította? Vagy, hogy halála utáni, következő életében mit kell jobban, okosabban csinálnia, hogy majd az akkori élete jobb legyen.

Ez az okfejtés lehet kicsit morbid, de ha mégis így van?

Sokszor történik valami amikor úgy érezzük, ezt már átéltük valamikor. Vagy bizonyos épületekben, helyzetekben otthon érezzük magunkat, és nincs ésszerű magyarázat, hogy miért. Esetleg találkozunk emberekkel, és úgy érezzük, őket valahonnan már ismerjük. Ez lehet valamire magyarázat?

De az is lehet, hogy csak az éjszaka csöndje hozza, hogy végigmegyünk életünk útján.

Bárhogy is nézzük, az élet egy harc, amihez erő és kitartás kell. Amikor megszületünk, nem harc és erőfeszítés kell, hogy világra tudjunk jönni? Tehát már ott kezdődik, és utána folytatódik.

Először is harc önmagunkkal, hogy le tudjuk győzni a rosszat, ami mindig elő akar törni belőlünk. Később beilleszkedni az iskolai közösségbe, környezetünk elfogadása. Társunkkal, gyermekeinkkel vívott harc, a megélhetésért a jólétért való küzdelem.

Hát nem így zajlik le egy ember élete?

És végül, amikor úgy gondoljuk, hogy vége a harcnak és jön a nagy nyugalom. Akkor kezdődik el igazán. Harcolni kell az öregséggel, betegségekkel és végső soron az egyedül maradással. És hiába van mellettünk segítő kéz, ez a harc csak egyéni harc és kitart életünk végéig.

A szeretet, az egymáson való segítés megkönnyíti, de meg nem szünteti ezt a magányos harcot.  Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük át életünk állomásait.

Van aki kétségbe esik, fél előre lépni, ő túl korán feladja.

Van aki csak azért is küzd és örülni tud minden kicsi győzelemnek.

És van aki már eleve úgy lép élete útjára, hogy más fájdalmán segít, így a sajátját már nem is igazán érzi.

Szép és küzdelmes az emberi élet. Próbáljunk egymáson segíteni, így mindnyájunknak könnyebb elviselni a gondokat.

És ha utunk végére érünk, jöhet a számvetés. Bármelyik oldalról is nézzük életünket, küzdeni kell.

Az biztos, hogy ezen a Föld nevű bolygón sokfajta élőlény van. Ezek közül mi emberek csak egyek vagyunk. Fejlettebbek, okosabbak. De tényleg okosabbak és jobbak? Ezen is el lehet gondolkodni. Hány állatcsoport tűzön-vízen át védi ivadékait. És mi, okos fejlett emberek?

Hányszor dobjuk el szüleinket, gyermekeinket csupán önzésből, haragból, sértődésből. Hát mire jó ez?

Életünk a végtelenséghez viszonyítva olyan rövid. Hát miért nem élünk úgy, hogy a rossznál csak egy kicsit is jobb legyen?

És most kanyarodjunk vissza újjászületésünkhöz. Mit akarunk, nem mindig csak jobbat? Keressük meg a helyes utat! Életünk útján úgy menjünk végig, hogy még újjászületésünk után is az egyenes úton maradjunk. Bármilyen testbe is lépünk tovább, a jóság tükröződjön arcunkon. Nem ez a jobb választás? Mert akárhogy is nézzük életünk útját, nagyobb részt mi igazítjuk. Mindig így legyen!

 

A Föld csak ideiglenes lakhelyünk,

S bárhol is van lakószobánk,

Oda vágyunk ahonnan messze látni,

Mert ablakunk a végtelen világ.