Diákok hangjától zeng az ország

Annak ellenére, hogy jelenleg külföldön tartózkodom figyelemmel kísértem a diáktüntetéseket, melyek az ország több pontján is lezajlottak, s úgy gondolom, tiszteletből megérdemelnek egy róluk szóló cikket.

Egyszerűen felháborító és botrányos, hogy a kormány, élén az Orbán-Hoffmann párossal (hogy csókolnák meg egymás hátsófelét, ha eddig nem tették meg) ellehetetleníti a fiatalok helyzetét.

Engem személy szerint szerencsére nem érint a dolog (hála a jó égnek már lediplomáztam), de a családomban és az ismerőseim között is van nagyon sok tehetséges fiatal, akiknek az álmait próbálja elvenni ez a két bohóc, meg az őket nyál-csorgatva követő Orbán-rezsim tagjai.

Fel nem foghatom, hogy a 21. századi Európában ilyen mocskos és gusztustalan, diktatórikus szabályozás egy országban megtörténhet.

Míg nyugaton a magasabb ösztöndíjakat akarják elérni a diákok, s azért vonulnak az utcákra, addig nálunk azért küzdenek, hogy bejussanak az egyetemekre. Lehet mondani, hogy tanuljon, aki el akar valamit érni az életben, de mi van akkor, ha a kitartó tanulás is kudarcokhoz vezet? Mi van akkor, ha így sem juthat be a diák az egyetemre? Menjen mindenki külföldre? Akkor ki marad az országban?

Saját családomból tudnék olyan példát hozni, ahol a másodikos gimnazista egyszerre készül az előrehozott érettségire, a nyelvvizsgára és emellett még az iskolai kötelező tananyagra is. S mi van akkor, ha még így sem lesz elég pontja ahhoz, hogy bejusson az egyetemre? Mi van akkor, ha a szülő nem képes finanszírozni a tanulást elősegítő magántanárt, a nyelvvizsga-felkészítő könyveket, a tanfolyamot, vagy magát a vizsgát?

Én személy szerint, rengeteg pénzt költöttem arra, hogy sikeres nyelvvizsgát tegyek, holott sem tanfolyamra, sem magántanárhoz nem jártam, s gyorsan is ment a felkészülés.

Engem volt ki támogasson, de egy szegény családból jövő gyermeket ki fog segíteni? A diákhitel? Ami már előre eladósítja a fiatalt úgy, hogy még nem is dolgozott? Egyből kezdje valaki hitellel az életét? Fantasztikus kiindulópont a továbbiakra nézve.

Számtalan példát tudnék hozni azokról, akik kitűnő tanulók, s most meg van kötve a kezük. Választhatnak, hogy vagy eladósítják magukat a legmocskosabb dologgal a világon: magyar diákhitel, vagy elmennek szakmát tanulni, s talán az az ember fogja sütni a kenyeret a pékségben, aki a rák ellenszerét találta volna fel, ha hagyják neki, hogy iskolába járjon.

Arról pedig még szó sem esett, hogy mi van azokkal a diákokkal, akik annak ellenére, hogy meg van hozzá az eszük, nem veszik komolyan a tanulást, de mire a középiskola végére érnek észbe kapnak. Persze, akkor már késő. Most lehetne azzal érvelni, hogy egye meg, amit főzött, de Ők még csak gyermekek kérem szépen. Lázadó, útkereső tinik.

Arra még csak-csak akadna lehetőségük, hogy kemény munkával felkészüljenek a középszintű érettségire, de nyelvvizsgára már egyre kevésbé. Nem is beszélve arról, hogy a legtöbb helyen már alapkövetelmény a felsőfokú érettségi.

Ezekkel a szabályokkal a későn érő gyermekektől is elveszik a lehetőséget. Olyan gyermekektől, akik lehet, hogy kitűnővel diplomáznának, ha azt tanulhatnák, ami érdekli Őket. Ha pedig nincs tehetségük, vagy lusták az első évben úgyis kihullnak.

Saját egyetemi csoportomból kiindulva, biztos, hogy nem lenne túlképzés. Körülbelül 50-en indultunk, s ebből talán 15 en, maximum 20-an államvizsgáztunk le, arról nem is beszélve, hogy diplomát nyelvvizsga híján még kevesebben kaptunk.

A diplomaosztónk a Debreceni Nagytemplomban volt, ahol mindösszesen 2 padsort foglaltunk el mi, kommunikáció- és médiatudomány szakos, diplomájukat átvenni készülő hallgatók, s ebben benne voltak a PR-osok és mi, újságírók is.

A túlképzés tehát nem jó indok. Arról nem is beszélve, hogy senkinek nincs joga elvenni egy gyermek álmait, csak azért, mert nincs szükség eggyel több ügyvédre. Adózik a szülő rendesen ennek az országnak, s ha arra van pénz, hogy bizonyos embereket eltartson a nép, akik a társadalmon élősködnek faji hovatartozástól függetlenül, akkor arra is legyen, hogy a tudásra szomjazó gyermekeket kitaníttassák.

Bennünk van a jövő, s most az érettségi előtt álló gyermekekben a leginkább. Nem akarok megbántani senkit, de nem egy bolti eladó fog nagy döntéseket hozni, s talán talpra állítani (vagy legalább megpróbálni) az országot, hanem az egyetemet végzett tanult, művelt, gondolkodni tudó emberek.

Persze fontos a „kisemberek” munkája is, hiszen egy jól működő gazdasági rendszerben szükség van olyan személyekre, akik ezeket a munkákat elvégzik, de ne a tudás után vágyakozó értelmes, okos diákok éljék már le az életüket egy pult mögött állva, tejes ládát pakolgatva. Ez nem fair!

Nyilván, ott a diákhitel, amit ha felvesz a szerencsétlen fiatal, körülbelül addig fizetheti, amíg meg nem hal a (jobb esetben) 100 ezer forintos kezdő fizetéséből. Azért gondolkozzunk már el egy kicsit hová tart ez a világ, pontosabban az ország, s aki rájött az legyen szíves tudassa velem, mert egyszerűen én már nem vagyok képes ezt megérteni.

Véleményem szerint az egész a népbutításról szól. Ha nincs gondolkodó ember nincs, aki megkérdőjelezze a törvényeket, a vezetők szavait.

Ha a társadalom tagjai képzetlenek, vagy rosszabb esetben (bocsánat a kifejezésért) buták, úgy lehet őket az orruknál fogva vezetni, hogy észre sem veszik, s még egyet is értenek vele.

Büszkék lehetnek tehát magukra a pedagógusok, s a szülők hogy sikerült olyan tudást átadni a gyermekeknek, hogy most utcára vonuljanak, mert értik, előre látják milyen következményekkel fog járni ez a rendszer. Most még van remény. A fiatalok még tudnak gondolkodni, s nem mosta át az agyukat a népbutító, erőltetett propaganda.

Gratulálok a Magyarország jövőjéért kiálló diákoknak, különösen a középiskolásoknak, akik még majdhogynem gyermekek, mégis egy ország előtt hallatják hangjukat.

Remélem, hogy változásokat fog hozni ez a megmozdulás, hiszen Orbán a saját sírját ássa. Összefogásra ösztönzi a magyarokat, s ha egy nép összefog, a világot is megváltoztathatja. Az oktatás minden magyarnak a közös ügye, nem csak a diákságé, s ezt úgy látszik, az egész magyar társadalom érzi, s támogatja.

Szomorú, hogy eddig az ország a tudósairól volt híres, most már arra törekednek, hogy a „birkáiról” legyen.

Hatalmas hurrá tehát a felvonulóknak, hogy ezt nem hagyják, s erejükhöz képest kiállnak Magyarországért, a jövőért, a felnövekvő nemzedékért!

Végszóként még annyit hozzátennék, hogy sajnálom azokat a szerencsétlen rendőröket, akiket kiküldtek azért, hogy szétverjék a tömeget. Orbán megint jól hárít. A köznép szemében a rendőrök lesznek a szemetek, holott Ők csak parancsot teljesítenek…