„A munka meg fog várni, amíg megmutatod a szivárványt a gyereknek,
de a szivárvány nem vár addig, amíg végzel a munkával.”
Patricia Clafford
Ezt a mesét nem rég kaptam, megosztom veletek.
Valamikor réges-régen,egy messzi…
Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi:
– Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?
Az apja haragra gerjed:
– Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!
A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót. Ahogy az apa ül a fotelben, még forronganak benne a nap eseményei, ahogy a főnöke megint újra írattatta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba…
Kezébe temeti az arcát.
„Mikor lesz ennek vége?” – kérdezi magától.
Aztán eszébe jut a gyerek.
„Talán nem kellett volna így bánnom vele… Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre, azért mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik.” – gondolja magában, és elindul felfelé a lépcsőn.
Benyit a gyermek szobájába, ahol a fia a földön kuporogva játszik magában. A fiú felnéz, és újra megkérdezi:
– Apa, neked mennyi az órabéred?
– Négy dollár fiam.
– És tudnál nekem adni két dollárt?
Az apa gyanakvó tekintettel ránéz a fiára, és azon töpreng:
„Remélem nem valami játékot akar venni belőle magának...”
Majd meg is kérdezi tőle:
– Mire kellene neked az a két dollár?
– Mindjárt megmutatom! – mondja a gyermek sejtelmes mosollyal az arcán.
Apja előveszi a két dollárt, és odaadja a fiának. Mire a fiú benyúl a takarója alá, és előveszi a spórolt pénzét. Elkezdi összerakosgatni az aprót, ami összesen két dollárra jön ki. Hozzáteszi a most kapott másik két dollárt, és boldogan az apja felé nyújtja:
– Apa! Most, hogy kifizetem neked, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játszunk?
Forrás:
Névtelenül az internetről, levélben érkezett..