A könyvkiadás árnyoldalai

A cikk olvasási ideje kb. 6 perc

Azt hihetné az ember, hogy egy megjelent könyv maga az euforikus öröm, a kifejezhetetlen boldogság, a büszkeségtől dagadó mellkas. Valóban vannak ilyen percek, pillanatok, de amennyire a magasba tud emelni az elménk kézzel fogható végterméke, ugyanannyira képes is lerántani egy feneketlen, bűzös mocsárba.

 

Hadd meséljek egy kicsit a negatívumokról!

 

Amikor még csak kéziratként pihent a laptopomon a Kavargó Rózsaszirmok első kötete – bevallom – irigykedve szemlélgettem az immár sorstársakká avanzsált írónők és írók bejegyzéseit, képeit, könyvajánlóit. Lehetetlenségnek, már-már elérhetetlen célnak tűnt, hogy egyszer én is úgy fogok visszamosolyogni a képekről, mint ők, a könyvecskéikkel a kezükben. Ekkor még nem tudtam, hogy mennyi könny, aggodalom, stressz és mélyebbnél mélyebb hullámvölgyek bújnak meg a mindig mosolygós arcok mögött.

Mára már csak nevetek magamon, és elnézően ingatom a fejemet, ha eszembe jut a tudatlan, múltbeli önmagam. A könyvkiadás ugyanis pontosan olyan, mint a magyar utak. Tele van kátyúkkal, gödrökkel, laza padkákkal, tekervényes és zsákutcás, sokszor pedig még csak le sincs kövezve.

Egy külső szemlélő mindig valamiféle csodabogárnak, űrlénynek, vagy egy másik dimenzióból érkezett akármicsodának hiszi az írókat, és igen-igen meglepődik, ha a környezetében kiderül valakiről, hogy álnéven regények tucatjait jelentette már meg. Mert az írást, és úgy en block a művészetet sokan még mindig egy olyan túlmisztifikált dolognak tekintik, amivel összeegyeztethetetlen, hogy a művész/alkotó (hívd, ahogy szeretnéd) épelméjű legyen.

Ha tehát felvállalod magad a közösségi médiában (márpedig, ha szeretnél „valaki” lenni, akkor felvállalod) borítékolhatod magadnak, hogy az ismerőseid egy csoportja gyakorlatilag komplett idiótaként fog tekinteni rád. Összesúgnak a hátad mögött, személyeskedve fikázzák azt, amiért te keményen megdolgoztál, amit mindennél jobban szeretsz, és amire a legbüszkébb vagy. Irtózatosan nehéz ezt kezelni az első időszakban. Mert még ha a szemedbe mosolyognak is, tudod, hogy a hátad mögött (ha nem is mindenki) ócsárolnak, kibeszélnek, kacarásznak és viccet csinálnak belőled. (A miértekbe inkább nem mennék bele).

Ez az a pont, ahol meg kell tanulni „leszarni”. Írhatnám akár nagy betűvel is. LE KELL SZARNI ezeket a negatív, lehúzó embereket, akik attól érzik többnek magukat, vagy az életüket, hogy másokat megpróbálnak a földig döngölni, megalázni, lelkileg kiszipolyozni. Ez pedig nehéz. Talán azt mondanám, hogy az egész könyvkiadásban ez a legnehezebb. Megtanulni kezelni a negatív véleményeket, hozzászólásokat, amik még véletlenül sem jelentenek építő jellegű kritikát (azzal semmi baj sem lenne). Nem, ez egyszerűen csak gyűlölködés, gyűlöletkeltés. Talán irigykedés? Vagy egy önkéntelen reakció a megszokottól eltérőre? A másra? Képtelenség lenne megmagyarázni.

Akármennyire hasznos, nem könnyű a negatív kritikát sem elfogadni. Emberek vagyunk. Senki sem szereti hallani a hibát. Még ha állítjuk is, hogy bírjuk és nyitott szívvel, már-már örömmel fogadjuk a kritikát, ez nincs így. Magunkba azért morcoskodunk, vagy éppen mélységes letargiába esünk, akár még az oly’ nehezen felépített, önmagunkba vetett hitünket is egy csapásra képes lerombolni egy-egy jól odaszúrt negatív vélemény. Hosszú távon meg kell tanulni ezeket a beérkező, negatív hangokat megszűrni, és megtanulni nyitottan fogadni az ÉPÍTŐ JELLEGŰ kritikát, és nyugtázni magunkban, hogy – szerencsére – nem minden ember azért kritizálja a művünket (aminél persze soha senki nem írt még jobbat) mert személyeskedne, vagy bántani szeretne minket; éppen ellenkezőleg. Talán száz dicséret sincs olyan motiváló, tanító és fejlesztő hatású, mint egy jól megfogalmazott kritika. (Azért persze mégiscsak jobban esnek a méltató szavak, na).

Ha egy könyv megjelenik, az emberek pénzt adnak érte, a pénzükért pedig minőséget várnak. Senki sem szeret több ezer forintot kihajítani az ablakon valamiféle olvashatatlan tákolmányért, ha pedig úgy sikerül, hogy mégis összejön neki, bizony-bizony elképzelhető, hogy ha vehemensebb természettel áldotta meg a Teremtő, akkor hangot is fog adni a nemtetszésének. Ezeket a kommenteket/üzeneteket/posztokat, stb. pedig nagyon nehéz lenyelni és megemészteni. (Szerintem. Habár, eddig még nem volt hozzá „szerencsém”, egészen biztosan lesz. Olyan nincs, hogy egy könyv mindenki tetszését elnyerje).

A félelem egyébként is ott van az emberben: „Mi van, ha nem fog tetszeni az olvasónak, amit írtam”? „Mi van, ha csalódást okozok azoknak, akik bizalmat szavaztak nekem, mint elsőkönyvesnek”? Kedves Írótársam! Tedd a szívedre a kezed, és válaszolj őszintén! Meg vagy róla győződve, hogy te írtad meg az évszázad regényét? Hát persze, hogy megvagy. Ha nem így van, fogd a tollat, és hajítsd ki az első útba eső kukába, mert ha te magad sem hiszed el, hogy szenzációsat alkottál, hogy várhatnád, hogy az olvasó bizalmat szavazzon neked? Félsz attól, hogy csalódást fogsz okozni a műveddel? Tartasz tőle, hogy amit oly’ nagy szeretettel gondoztál és útjára indítottál az égadta világon senkinek sem fog tetszeni? Hát persze, hogy félsz. Hát persze, hogy tartasz. Ha nem, akkor csak gratulálni tudok a magabiztosságodhoz! Elértél arra a szintre, hogy meztelenül balettozhatnál a Hősök terén, abba sem pirulnál bele.

Minden íróban ott van a félsz; talán még a legnagyobbakban is. Bennük talán még inkább. A könyvkiadás, könyvterjesztés egy olyan világ, ahol farkastörvények uralkodnak, és elég csak egyetlen hiba, egyetlen meggondolatlan lépés vagy egy elbaltázott, idejekorán útjára indított regény, és a bukás garantált. Ezek a félelmek mindennaposak. Ott vannak minden egyes eladott példány mögött, minden új olvasó, új megrendelés alkalmával.

Már, ha van egyáltalán olvasód. Hogy állsz a marketinggel? Trükkös kis dolog, mi? Gyűlöletes, utálatos dolog, ha engem kérdezel. Rühellem ledugni az emberek torkán a könyvemet. Utálom a képükbe posztolni újra és újra az elmém végtermékét. Utálom, hogy van, akik szabályosan rühellnek amiatt, hogy időről időre ott virít a szemük előtt a Kavargó Rózsaszirmok. De, a marketing már csak ilyen. És hiába csinálsz akármit, hiába próbálkozol, egyszerűen nem tudod megtalálni azt a platformot, hogy azokhoz (vagy csak azokhoz) érj el, akiknek a könyved szól. Nagy a kínálat, és a jelenlegi gazdasági viszonyok miatt kicsi a kereslet. Nem azért, mert az emberek nem szeretnek olvasni, de jobb helye is van annak a 3-4 ezer forintnak. Ezt én is tudom, nem élek sem barlangban, sem álomvilágban. Mégis újra és újra megpróbálom eljuttatni azokhoz a regényem hírét, akik potenciális olvasók lehetnek. Mindezt bármiféle anyagi támogatás nélkül, marketinges csapat nélkül, csak és kizárólag a saját magam erejéből. És mi van, ha befürdök vele? Kiroppantom az ujjaimat, és pötyögök tovább. Mert ha létezik árnyoldal, akkor fénynek is kell lennie valahol…

 

About BHajni

Check Also

A hercegnő és a sárkányok dala – ajánló

Tomcsik Nóri ifjúsági fantasy-ja, A hercegnő és a sárkányok dala egy könnyed kis kikapcsolódás felnőtteknek …