Chemtrails – Égmérgezés (4/5)

I. rész – Tézis
II. rész – Hipotézis
III. rész – Antitézis

Kognitív Disszonancia (folytatás)

Az előző cikkben említett kognitív disszonancia nem más, mint amikor egy ideig hiszünk valamiben, tudatosan önigazoljuk magunkat az álláspontunkat illetően, majd egy új információ hirtelen, ellentmondva az idő során kialakult, ill. kialakított képünknek, gyakorlatialg szétzúzza az addig építgetett elképzelésünket…

Pl. berágva az elképsztő és nevetségesen magas telekárakra, elhatározzuk hogy a senkiföldjén építjük fel a saját házunkat, egyéni tudást alkalmazva, önerőből. Megbizonyosodva a telek tulajdontalansága felől, örömmel nekilátunk az alapozásnak, építkezésnek. Hosszú hónapok, netalán évek múltán megtudjuk, hogy egy új törvény értelmében az addig még senkiföldjének számító vidék, visszamenőlegesen is az állam tulajdonába kerülve, azonnali hatállyal magántulajdont képez egy arra éppenséggel jogosultnak kikiáltott személy zsebében.
Ily módon minden addigi törekvésünk, befektett időnk, pénzünk és energiánk tulajdonképpen értékét veszti, ha mondjuk kivásáráloni nem tudjuk, az új tulajdonost pedig nem érdekli;
sőt, ellenzi az objektum létét, mind papíron, mind az új telkén.
Ilyenkor ember legyen a talpán, ki nem törik meg rögvest ilyenek láttán-hallatán.
Sokminden történhet az egyénnel, idegösszeomlástól kezdve, önpusztításon keresztül szinte határtalan az eshetőségek száma. Lehet, egy néhány-napos részegedés pontot tesz a végére, ám az is lehet, hogy annyi sem kell hozzá; ugyanakkor azonnali destrukciót is eredményezhet egy ilyen helyzet. Itt egy kövér kérdőjel leledzik mindenki lelkén,
kit ilyen -vagy ehhez hasonló- értékvesztés ér,
főleg ha nem érezte még magát gyengén.

                                                                    ♦

Ugyanez a hatás jelentkezik a „Chemtrail-esek” körében, amikor mindenféle magyarázattal áskálják lábuk alatt a talajt. Foggal-körömmel ragaszkodnak az addigi, összeszedett,
össze-szerkesztett, megteremtett mesterséges valóságuk virtuális projekciójához.
Őrült tévképzetekkel tarkítják az egyébként is zsúfolt összeesküvések egét,
mely alá soha nem száll a nap, mégis folyvást lesik annak helyét.
Úgy érzik a felhők festik fehérre az igazságok csúcsát,
a felhányt piszmaságok hegyét; nemtörődve azzal,
hogy mindez valójában takarja előttük
az igazi hazugságokat, így minden
törekvésük valójában
haszontalan erély.

Vagy ez történik,
vagy továbbra is kiállnak kialakított képük kedvéért, ám már
racionális szemügyrevételezés révén kapcsolják össze a pontokat,
többnyire egyenes vonalakkal; nem térnek el az elvárt konvenciók keretitől,
így biztosítva kvázi, az objektív információhalmozást.
Innentől kezdve, kész kaland, hogy ki-mit gondol
s kíván tovább gondolni…

Csak akkor lehetünk biztosak benne, ha már benne vagyunk.
Verembe vetődni lehet eséssel, de botlással is.
Kimászni csak akkor tudunk, ha valaki nyújt
egy stabil kötelet; másképp is kijuthatunk,
de otthagyjuk körmünk, fognyomunk.
◊

Íme az utolsó rész!

Ξ Köszönöm az elolvasást! Kérlek, pontozd ♥ cikkemet!