Gyereknapló 2. – A habok ura

Nem igazán volt soha időm a kádban játszani, ám valahogy mégis sikerült mindig. Nem vittem játékokat a kádba, talán nem is voltak soha ilyen játékaim, vagy már nem emlékszem rájuk. De a fürdőszoba, az tele volt mindig minden érdekes dologgal, aminek a negyedét nem tudtam, hogy mire való. De az tiszta és világos volt, hogy a fürdőhabból nem szabad csak fél kupakkal rakni a vízbe.

Egyszer történt, hogy amíg én vártam a vizemre, hogy megteljen a kád, egy óóóóriáskígyó áldozata lettem. Nem akármilyen kígyó volt ám, hanem egy vízköpő-kígyó. A legveszélyesebb minden faj közül. Rátekeredett a lábamra, és birkózni kezdtünk, persze mindent összeköpdösött, hogy utána én jól bajba kerüljek. Nagy birkózásunk közepette nem figyeltem egy pillanatig, és már bele is taszított a habok közé a bestia. A birkózás a vízben folytatódott, ám egy váratlan pillanatban- a habfürdő, csak a habfürdőt NE -. De igen, az volt az ő otthona, onnantól elvesztem. A víz csak nőtt a fürdőben, és a hab is.

Ekkor megjelent anyukám, aki megmentett a gonosz kígyótól. Persze le is szidott és közölte, hogy mehetek a centrifugába, és vigyem a fürdőt is, majd kipuffogott a szobából.

Ott ültem, nyakig a habban és vízben, és szomorkodtam, hogy anyukám milyen mérges rám, pedig én nem tehettem róla, az az álnok vízköpő-kígyó volt a hibás. Még az orrom sem nagyon tudtam lógatni, mert beleért a habba.

Kisvártatva megjelent a barátom, Fantázia és elkezdett alakokat formálni a habból. Ha láttatok még csodát. Ott feküdtem a felhőkön, repültem a világ minden zegében zugában, hátrahagyva mindent és mindenkit, csak én voltam és a végtelen. Szoktátok az eget figyelni? A nyuszikat ahogy ugrálnak az égen? Fantáziától kaptam egyet ajándékba. Én voltam az első nyuszin lovagló gyerek aki repülni tud.

Ekkor anyu bejött, hogy mit csinálok még mindig. Hát természetesen nem repültem az égen a felhők között és nem lovagoltam felhő-nyuszin, hanem fürödtem. Anyu mondta, hogy késő van, és menjek aludni, Neki úgyis ki kell takarítania utánam, meg a vizem is kihűlt, nehogy megfázzak. Így nem volt mit tenni. Kimásztam a kádból, anyu becsomagolt egy törölközőbe majd jól megdörzsölt. Egy arra tévedt szemlélődőnek inkább tűnt volna rángatásnak,  én mégis úgy szerettem. Jóéjt-puszit is kaptam, így boldogan szenderültem álomra amíg anyu takargatott. Hát mégis, melyik gyerek repül a felhők között és szenderül el az anyja karjaiban?

Köv.: A börtön