Végzetes lehet az időutazás

Időutazás… Milyen csábítóan is hangzik a szó. Megváltoztatni a múltat, egy jobb jövő reményében. Kijavítani a hibáinkat, figyelmeztetni szeretteinket eljövendő tragédiákra, vagy csak saját bőrünkön megtapasztalni hogyan éltek őseink, s megélni a leghíresebb történelmi eseményeket. Látni a dinoszauruszokat, vagy ott lenni Kolumbusz mellett a hajón, amikor először megpillantotta Amerikát. Részesének lenni a nagy felfedezéseknek, vagy éppen elősegíteni azt. Megtapasztalni a háborúk poklát, megélni a világ leghíresebb épületeinek születését. Felfedni a nagy népek titkát, s utána járni, hogy mi idézte elő az ember felemelkedését. Mennyi és mennyi rejtély, melyre fény derülhetne.

Nem véletlen, hogy az időutazás a science fiction és a fantasy történetek kedvelt alapanyaga. Míg az egyikben a technika, addig a másikban a mágia segítségével kelhetünk útra. De nem is ez a lényeg. Ezek a fikciók mind mutatják az ember vágyát az időutazásra.

Milyen sok mindent megváltoztathatnánk, ha a kezünkben lenne az időutazó gép kulcsa… Visszavághatnánk a terrorizáló osztálytársnak, jobban tanulhatnánk, akár még szeretteinket is megmenthetnénk a haláltól.

De mi lenne a következmény? Mivel járna ez a meggondolatlan, érzelmek által vezérelt tett? Ha egyszer el is jutunk technikailag oda, hogy utazzunk az időben, milyen etikai kérdések fognak felmerülni? Milyen következményei lehetnek a jelenre, s a jövőre nézve, ha önkényesen változtatgatjuk a múltat?

Ezeken sokat gondolkodtam. Rengetegszer éreztem azt, hogy de jó lenne visszamenni, s megváltoztatni ezt-azt. S biztos vagyok benne, hogy minden ember eljátszott már a gondolattal. Ugyanakkor azon is törtem a fejemet, hogy milyen következményei lennének a változásnak.

Talán ha visszamennék az időben, s apró dolgokat megváltoztatnék, én magam is megváltoznék. S elképzelhető, hogy a múlt fájdalmát enyhíteném, de milyen ember születne újjá általa? Ha elkerülnék minden hibát, sosem tanulnék semmiből, s nem haladnék előre az életben. Nem lennének negatív tapasztalataim, nem jönnék rá milyen a világ.

Ezek a gondolatok voltak többségben. Gyáva lennék változtatni, hiszen mindennek oka van. Talán a sok fájdalom és sérelem formálja az embert azzá, akinek lenni kell. Emellett azt a tényt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy az ember mindig uralni akarja a világot, s más embereket. Ha egy ilyen technika létrejönne, vérre menő harc folyna azért, hogy egyesek megszerezzék a jogot arra, hogy időt utazzanak. Ki tudja hány meg hány ember halna meg ezért, akinek nem kellene, s hányan születnének olyanok, aki eredetileg nem is léteztek volna. Felborulna minden, s a múlt minden egyes változásával változna a jelen, s a jövő. Hogyan tudnánk így élni? Hogyan fogná fel az emberi agy, hogy az egyik percben még valakinek a házastársa voltunk, a másik percben pedig ez az ember már nem is létezik?

Milyen lenne a világ, ha a politikusok kényük-kedvük szerint változtathatnák azt? S mi lenne, ha olyan nagy kárt okoznánk, ami ellehetetleníti az emberiség létezését? Elég egy apró hiba, egy porszem.

Ezen tényekbe belegondolva az időutazás már nem is tűnik olyan vonzónak. A nagyhatalmak, a „rossz emberek” úgyis saját javukra akarnák fordítani az új technikát, mint mindig.

Emlékszünk még a Pillangóhatás című filmre? Aki nem látta, érdemes megnéznie. Ezen film alapgondolata, s mondanivalója minden kérdésünkre választ ad. „Egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának a rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén”.

Minden mindennel összefügg. Ha csak egy gyermek nem születik meg, mert belekavarunk, az idő folyamába máris minden ember élete megváltozik. Mindenki kapcsolatban van mindenkivel, mások által. Így egy ember meg nem születése is totálisan más világot eredményezhet. Talán jobbat, talán rosszabbat. De mi van, ha rosszabbat?

Félelmetes belegondolni, hogy milyen hatásai lehetnek az időutazásnak a jövőnkre nézve. Éppen ezért én reménykedem abban, hogy sosem jövünk rá, hogyan lehet időt utazni, annak ellenére, hogy a fizika törvényei lehetővé teszik azt.

A sors a maga útját járja, s nem véletlenül történnek meg velünk a dolgok. Mind formáljuk a nagy egészet, amely baktat a kijelölt célja felé, hogy egy napon elérje azt, s kicsi az ember ahhoz, hogy mindent befolyásoljon, s kénye-kedve szerint alakítson.

Tanulhatnánk a hibáinkból. Sosem lett jó vége, ha belepiszkáltunk abba, ami nem a mi számunkra lett teremtve.

Az időutazás érdekes és izgalmas a filmekben, vagy a könyvek lapjain, hiszen ott nincsenek hibalehetőségek, ott minden az író tolla szerint alakul. A való életet azonban aligha tudjuk hiba nélkülire írni, s a valóságban nincs delete, sem backspace. Nem tudunk visszatörölni, vagy újra eredetijére írni a dolgokat, még az időutazással sem. Ha egyszer változtatunk, sosem lesz semmi az eredeti, sosem juthatunk ugyan oda vissza…

Megéri? Úgy hiszem nem. El kell fogadnunk a sorsunkat, s meg kell tanulnunk a múlttal együtt élni, mert csak így lehet jövőnk.