Kizsákmányolt életek

Ha Dél-Afrikára gondolunk a szegénység és a nyomor jut eszünkbe, s olyanok is akadnak szép számmal, akik a segítséget megtagadva olyan eszméket hirdetnek, melyek szerint a fejlődő országoknak meg kellene csinálniuk saját szerencséjüket, s fel kellene vegyék a versenyt a fejlett országokkal.

A kijelentés jogos lehetne, ha ezek az emberek vennék a fáradtságot, s megvizsgálnák miért is nem tudnak ezen szegény országok felemelkedni, annak ellenére, hogy ásványkincsekben gazdagabbak, mint a büszke Európa, vagy más tengerentúli nagyhatalmak.

Pontosan ez az a „gazdagság”, ami nem engedi, sőt egyenesen gátolja felemelkedésüket.

Nem kellene mentegetőznünk, vagy elfordulnunk, s szemet hunynunk a probléma felett, amiről azt hisszük, nem a mi problémánk. Afrika országainak kizsákmányolásában mi, európaiak is részt veszünk, ha nem is közvetlenül, de közvetetten biztosan.

Mióta Európába betört a kínai áru, s meghódította a piacot olcsó termékeivel, azóta részesei vagyunk ennek a körforgásnak, ennek a „bűnszervezetnek”. Talán erős szó a „bűnszervezet”, hiszen a kizsákmányolás jogi keretek között történik, mégis ezen szó használatát éreztem helyesnek, hiszen ha jobban belegondolunk más embereken élősködünk, ez pedig akárhonnan is nézzük bűn. S bűnösök azok, akik engedik, vagy inkább, akik rákényszerítenek minket arra, hogy habár közvetetten, de embereket nyomorba taszítva éljünk.

Visszakanyarodva Kínához, az általuk forgalmazott termékek gyártásánál afrikai alapanyagokat használnak, melyeket minimális áron szereznek be, s az ezen alapanyagokból készült termékeket saját nevük alatt adják el. Gondolt már bárki is az afrikai bányákban gürcölő emberekre, mikor büszkén mutogatta legújabb aranyláncát, amit a nagyitól kapott a diplomaosztóra, vagy a méretes gyémántot, mellyel szíve választottja ajándékozta meg? Nyilván nem. Hogyan is gondolhatnánk rájuk, ha nem vagyunk tisztában ezekkel a tényekkel?

Emlékszik még bárki is arra, hogy mi történt a Lonmin Platinum Bányában az év elején? Nyilván csak kevesek. Talán már csak a szerencsétlenségben elhunyt 34 férfi, édesapa, férj, testvér, vagy jó barát ismerősei, szerettei.

Ha akad is olyan ember, aki emlékszik még az esetre, talán az sincs tisztában azzal, hogy a cég, ami a bányát üzemeltette nem egy elmaradott kis afrikai ország szülötte, hanem egy nagytekintélynek örvendő európai országból származik, egészen pontosan az Egyesült Királyságból. Ez pontosan az a cég, ami az ausztráliai bányamunkásoknak 2000 dollárt fizet műszakonként, míg az afrikai bányák dolgozóinak 400 dollár a havi fizetésük. Mi ez kérem szépen, ha nem kizsákmányolás?

Ezek az afrikai országok alapanyagban gazdagok, meghódíthatnák az egész világot is értékes termékeikkel, de jobb lehetőség híján muszáj elvállalniuk a munkákat kevés pénzért is, „kincseiket” pedig kénytelenek exportálni. Hiszen az afrikai embereknek is van családja. Ők is szerelembe esnek, gyermekeket vállalnak, akárcsak mi, európaiak. A családot pedig muszáj eltartani. Így marad a kemény munka éhbérért, vagy a migráció.

Az emberek kitanulják a szakmákat, de lehetőségek híján elvándorolnak saját országukból, s ezzel is nő a kizsákmányoló, s a kizsákmányolt országok közötti különbség. A szegény ország elveszíti a szakembereit, míg a kizsákmányoló – ez esetben például az Egyesült Királyság – új munkaerőt, szakképzett munkásokat nyer.

De a kisajátítás és a természeti kincsek fillérekért történő kifosztása helyett miért nem gondolunk inkább a megoldásra? A lehetőség teremtésre? Az afrikai országok fejlődésében nagy szerepet játszhatna például Kína. Ha már úgyis jelen vannak az országok nagy részében, segíthetnének felkarolni a fejlődő országok gazdaságát. Ezen országok egyetlen mentsvára felbecsülhetetlenül gazdag nyersanyagkészletük, de mivel egyetlen reménységüktől fosztják meg őket a nagyhatalmak versenyképtelenné válnak, nem tudnak fejlődni, s rabszolgaként hajolnak meg a világ vezető országai előtt, egy kis alamizsnáért.

Akárhonnan is nézzük, erre nincs mentség, s nincs magyarázat. Nincsenek érvek, nincsenek elfogadható okok. Ez a mai világ szennye, s szégyene. A kisember eltiprása, a halálra ítélés. S ha azt hisszük, hogy csak Afrikában találkozhatunk ezzel, nagyot tévedünk…

A kizsákmányolás jelent van itt is, Európában, s a világon mindenütt. A kis országok mindig igavonó barmai lesznek magasba emelkedett társaiknak.