Gyorséttermek tipológiája

A gyorsétterem szó hordoz magában egy negatív jelentéstartalmat  (olyannyira, hogy  a cégek már hivatalosan gyorskiszolgáló-étteremként definiálják kereskedelmi egységeiket, félvén a pejoratív felhangtól). A gyorsan zabáló, gyorsétteremben táplálkozó konzumállampolgár a túlcivilizált, fogyasztói társadalmunk jelképévé vált.

De kérdezem én, miért bűn az, hogy nem akarok egy órát várni a kajámra? Igénytelen vagyok azért, mert hasznosan akarom eltölteni az időmet?  A vendéglátósok mért nem képesek  gyorsan és igényesen etetni az embereket?  Ebben a cikkben kísérletet teszek arra, hogy választ adjak ezekre a kérdésekre, és hogy tipizáljam a gyorséttermeket (kiemelve pár negatív és pozitív példát), és vázlatosan bemutassam ennek a fajta vendéglátásnak a történetét.

A gyorsétterem meghatározása

Lehet hogy a vendéglátós olvasóink pontosabb definíciót tudnak, és leszedik a fejemet, de én azt tartom gyorséttermnek, ahol ülve (is) lehet enni meleg étlet, és a kiszolgálás 2-3 percnél nem több. Tehát az egyszerűség kedvéért a gyorsbüféket is beveszem a fogalomba, feltéve hogy van kisasztal meg ernyő, tehát az időjárás nem befolyásolja a látogatási szándékomat.

A gyorséttermek története

Kezdjük csak simán az éttermekkel: Az első 1782-ben Franciaországban nyílt meg, ami elég meglepő és késői dátumnak tűnt a számomra. Kis kutakodás után azonban rájöttem hogy ez természetesen nem azt jelenti, hogy régebben nem lehetett háztartáson kívül enni. Azt viszont tudni érdemes, hogy az éttermek ősei (borozók, falatozók, fogadók, utcai kifőzdék) szükségből jöttek létre, mert csak azok ettek házon kívül, akiknek nem volt pénzük saját konyhát fenntartani, vagy utazásuk során nem volt vendéglátójuk. Nem otthon (vagy valakinek az otthonában) enni tehát, igénytelen szükségmegoldásnak számított, úriember csak akkor tett ilyet, ha nem volt más választása.

Az első gyorsétteremlánc természetesen az USA-ban nyílt, 1921-ben.  Érdekes belegondolni, hogy  hazánkat épp csak feldarabolták, de az államokban már hamburgert falatoztak a Whithe Castle nevű étteremláncban, ami a mai napig működik New Yorkban, és  szögletes burgereiről  ismert. Apropó hamburger! Enélkül a gasztronómiai újítás nélkül nem jöhetett volna létre az első gyorsétterem. A pontos története, és az elnevezése szerintem örök rejtély marad. Ha kutakodni kezdek a hamburger kialakulásának  története után a világhálón,  legalább 3-4 künöböző forrást említenek azzal kapcsolatban, hogy ki nevezte el , vagy ki csinálta az elsőt. Az biztos, hogy már a Római Birodalomban csináltak valami hasonlót Aesichia Amentata néven. Az is lehet hogy többen, többször is feltaláltak valami hasonlót, felismervén, hogy az ember nem feltétlen akarja összezsírozni a kezét, és az étkezés kedvéért félbeszakítani amit épp csinál. ( lásd: Sandwich grófjának legendája.)

  A hamburger története időszámításunk előtt kezdődött, az antik Rómában. Mivel a többemeletes, legkevésbé sem tűzbiztos épületekben nem lehetett sütni-főzni, az alagsori „gyorséttermek” virágkora volt akkoriban. Egy ma már elfelejtett nevű római étteremtulajdonos találta ki a húspogácsa receptjét. Az ókori recept a következő: darált marhahús, sózva, borsozva (a bors akkoriban könnyebben hozzáférhető volt, mint a sötét középkorban, mivel vallási ellentétek nem zárták le az arab közvetítéssel működő keleti kereskedelmi utakat). A sós, borsos darált húst összekeverték croacum-mal. A croacum pedig nem más, mint fehér bor és olívaolaj keveréke. Az így összegyúrt anyagot sütötték ki forró vaslemezen, és rakták salátalevél, és más zöldségek mellett egy jókora zsömlébe. Ezt az ételt teljes nevén így hívták: Aesichia Amentata.

Steet food:  finger food + fast food,

 

E három fogalom nem válik el élesen egymástól.  A képlet egyszerű: Ahhoz hogy az utcán kényelmesen ehessünk, az ételnek gyorsan el kell készülnie,  gyorsan felszolgálhatónak, és kézzel fogyaszthatónak kell lennie.

A fent említett gasztronómiai megoldások, nélkülözhetetlenek voltak a gyorséttermek sikeréhez. Becslések szerint, az USA-ban nagyjából  150 milliárd amerikai dollárt költenek el  gyorskajára évente (ha nem számoltam el, ez majdnem másfélszer annyi, mint a teljes magyar államadósság!). A mai technológia rendelkezésünkre bocsájtja az olcsó, legyártható evőeszközöket, de ezekkel nem lehet akármit megenni , mint ahogyan ezt később részletezni fogom.
Az igazi szempont az, hogy kényelmesen, és kulturáltan meg tudjuk ebédelni, kézzel vagy műanyagvillával, de mindenképpen a ruhánkat nem összezabálva.
Ha gyorsan akarsz friss ételt elkészíteni, akkor ennek az egyik módja az, hogy olajsütőt használsz.  A fritőzök a modern konyha kellékei, a gyorséttermek nem működhetnek nélkülük. Persze megvannak az árnyoldalai is. Ha nem cserélik a használt olajat, vagy túl magasra tekerik a sütés hőfokát, az így készült étel egészségre káros lehet. Az autók elterjedése is hozzásegítette az étteremláncokat a világszintű elterjedéshez, mivel a megnövekedett mobilitás megszülte a „drive” éttermek iránti igényt.

Az alábbiakban szeretnék egy ,,étterem tipológiát” felállítani. A negítv tapasztalatokat  érthető módon nem kötöm konkrét példához, pedig tudnám. A célom ezzel az írással hogy mindenki magáára ismerjen, és hogy emelkedjen a (debreceni) streetfood színvonala!

0. szint:

ORDENÁRÉ KAJÁLDÁK.

,,Csapnivaló Gyrosz”
,,Borzalmas Büfé”

A környezet:
Az ilyen helyek első ismertető jegye, hogy ordenáré zsírszag van. Azt én értem, hogy nem nagyon lehet úgy főzni, hogy ne legyen „kaja szag”. Igazából a készülő ételek illata engem nem zavar, de a 46szor kisütött szenes olaj már kiborít!  Beissza a ruhám,  elájulok tőle, és kizárt, hogy jóízűen fogyasszak el bármilyen olajban sült ételt.

A kiszolgálók:
Van hogy meglepő módon közvetlenek és aranyosak, pláne ha pályakezdők, de általában fásultak, és baromi lehangolóak.
Utóbbi esetben éreztetik veled, hogy mennyire ostoba vagy amiért nem tudod előre kérni hogy hagymás kapros vagy kapros fokhagymás öntetet kérsz.  Külön sértésnek veszik, ha a rendelésed végén a  „Sajtmehethozzááá?(+250ft)” kérdésre nemet mondasz.  Ugyanis neked erre automatikusan igent kéne mondanod. Tuti hogya főnökük geciskedik velük, és nem fizeti őket rendesen, ettől még engem zavarhat a kiszolgálás minősége.  Wifi nincs, de ha van nem tudják a jelszót.

Ergonómia:
Az evőeszközök használhatatlanok! Ez törvény! Beletörik a sült krumpliba, (ha újat kérsz szúrós tekintet a válasz.) A papírpohár természetesen olyan puha hogy képtelenség úgy megfogni, hogy össze ne roppanjon a kezedben.
A belső kialakítás konzum-szocreál átmeneti megoldásokat tükröz. Kokakólás árlap az egyetlen design elem, a bútorok és a székek műanyagból vannak, természetesen képtelenség normálisan ülni rajtuk.  Apropó árak! Alap szabály, hogy nem tudod meg azt hogy mit veszel. Az árlap nem világos. Ha világos, akkor nem tudod hogy mekkora az adag.  A további komfortérzeted megalapozásért egy full hangerőn működtetett TV gondoskodik, lehetőleg valami hányadék zenecsatornával. Ha netán nem lenne tévé, akkor a rádió megy,  de ha az sem, akkor a hűtők zúgása biztosítja az élvezetedet, melyet meg-meg szakít az elektromos légycsapdában ropogósra sülő rovar sistergése. Klíma nincs. A hűtő nem üzemel rendesen, így az üdítők is langyosak.  Ha ezt szóvá teszed, neagyjisten rákérdezel hogy melyik a hideg, fintorgás a válasz.

Ételek:
Az adagok általában nagyok.  Általában ezt  valamilyen ballaszt anyaggal érik el. A gyrosztál krumplija kihült, és kemény. A zöldséges köret elsősorban CSALAMÁDÉT tartalmaz. Ki találta ki a csalamádét?! Rendeletet kéne írni a betiltásáért, pláne a lila káposztára …brrr….teljesen hazavág bármilyen ételt.
Persze paradicsomból csak 2-3 darab  félmiliméter vastagságú  szelet jut a pitámba, de csalamádéból legalább egy maréknyi!  Apropo pita. Mire elérsz a villamosig, a pitád átázik. vagy szétesik, ÉS átázik.
A kedvenc utcai kajámat (a giroszt) úgy sikerült megutáltatnia velem némely debreceni büfének, hogy lassan már utálom. A hús száraz, és ropogós, semmi zamat, ez meg a másik ami ki tud borítani.

A hamburger:…a „hús”pogácsa természetesen 80%szója  10%disznófül bedarálva, a „zsömle” mint vmi olvasztott hányinger, mikor a szájába veszi az ember az olyan Nemecsek Ernős feelinget ébreszt. A zöldségek: CSALAMÁDÉ természetesen., meg az a hártyavékony paradicsom, esetleg uborka szelet.  Ha görögsalátát kérsz ,az rendszerint fonynadt, és a paradicsom kemény benne (oliváról ne is álmodj). A majonéz, a kecsap, a mustár műanyagízű híg nyálka. Neked kell beletenni.  Azt nem lehet hogy normális áron normális mennyiségű sajtot kérsz a kajádba. Vagy fél kiló sajtot tömnek a kajádba vagy semmi. A hotdog kiflije rágós, és nem fér a szádba. Nem tudod kultúráltan megenni. Mégis megeszed, mert rá vagy kényszerűlve. Sürget az idő, a vércukrod a padlón. Ezek a patkányok meg a te kiszolgáltatottságodból élnek. Mire felpaprikáznád magad, már „jól” laktál, és nem ezen jár az eszed. A legdurvább az egészben, hogy nem sokkal olcsóbbak mint egy normális hely!

1. szint:
ÁTLAGOS KAJÁLDÁK:

Az átlagos helyek sajnos nem sokkal jobbak mint az ordenáré helyek. Az igazat megvallva az „ordenáré kajálda” prototípusát úgy alkottam meg, hogy kiválogattam az átlagos helyek hibáit, és összegyúrtam őket. (Ez persze nem azt jelenti, hogy  nincsenk is ordenáré kajáldák a városban, és mindegyik  kajálda átlagos!  Nagyon is léteznek, ki-ki döntse el maga, hogy melyiket tudná ide sorolni). Hogy miért kerültek mégis jobb kategóriába? Általában az ételeik azért ehetőek, annak ellenére hogy nem fogad esztétikai élmény a belépéskor. A török eladósrác jófej, vagy legalább próbál az lenni.

Külföldiek által  üzemeltetett kajáldák:
Nem vagyok tőlük elájulva, de általában hangulatosabbak, és a saját kultúrájukhoz közel álló ételt finomabban tudják készíteni . A girosz nem esik szét, a hús nem száraz. A helyet általában kissé naív és  giccses dekoráció fedi, az eladó általában nyájas. Általában. Mert hogy itt se lehet általánosítani! Akármilyen originál török dürümárus az illető, simán lehet az ordenáré kategóriába. Sajnos ez ránézésre nem szokott látszani. Ha az ember rátalál egy jó helyre, akkor viszont oda jár sokáig.
Az adagok jók, de nincsenek felduzzasztva.  Az árak átlagosak. Ha nagyon éhes az ember bevállalhatja.

Multi kajáldák:
Nagyon gondolkodtam, hogy ez az alkategória ne kerüljön-e a nullás szinthez. Hiába az antiglobalista hévem, azért be kell vallani, hogy nem véletlenül jutottak idáig ezek a multinacionális vállalatok. A szag, ami egy ilyen helyen fogad itt is tökéletesen leírja az élményt. Gyakorlatilag ugyanolyan, mint egy ordenáré helyen,  az olajsütő miatt, de ez meg van spékelve egy édeskés ízfokozó illattal. A kiszolgálás gépies, sajnálod az eladókat. Bűntudatot érzel amiért egyensapkát kell viselnie szegény csajnak, akiről tudod hogy sokkal többre érdemes.  A berendezés türhető, van wifi, van rendes WC a dekoráció konzumista de legalább van.  Az ételek (nehezemre esik leírni de…)  FINOMAK. Legalábbis amíg megeszed őket. Utána van egy ilyen furcsa teltségérzeted, mintha hungarocellel tömtek volna meg. Az ételek alapanyaga elvileg ellenőrzött, de valami mégsem kóser.  Annyira próbálják veled elhitetni hogy mindent megtesznek a te egészségedért … Ha ez sikerült nekik nézd meg a  Super Size Me c. filmet. Amúgy az adagok kicsik, és drágák, és semmivel sem vagy jobban tájékoztatva arról hogy mit veszel, mint egy ordenáré büfében.

Házi kosztos kajáldák:
Olyanok mint a külföldi kajáldák, csak magyar az üzemeltető, házi jellegű kaja van, amit nem tudsz elvinni, de nagyon fincsik és jó áron vannak.  Sajnos még nem jöttek rá, hogyan lehet mobillá tenni az ilyen jellegű kaját.  A dekoráció gyakran az általános iskolás menzát idézi. Összeségében nem rossz helyek. Ezért kerültek az átlagos kategóriába.
Elit kajáldák:
Mért  teszem az  elit kajáldát az átlagos kategóriába?  Jogos kérdés!  A helyzet az hogy véleményem szerint sok pénzért nem nehéz színvonalat csinálni! Egy kajálda a szó eredeti értelmében akkor elit nálam, ha annak ellenére hogy nem kerül 1200 Ft-ba egy adag kaja, jó minőségű és finom, és élvezet elfogyasztani! Tehát ha az ár/érték/élmény aránya jó, számomra akkor elit.
Ennek ellenére ha jó minőségű étket szeretnék, akkor lehet hogy megkeresek egy mostanában egyre népaszerűbb paninist, és eszek egy csirkehúsos áfonyás camembertes ruccolás szendvicset.  Az ára kiakaszt de nagyon finom. Általában gazdag, külföldi egyetemisták látogatják ezeket a helyeket, lehet rendelni is, de helyben néha várni kell , pont ezért. A belső kialakítás jó, a kiszolgálás is, az ételek is, az árak meg érthető módon az eget verdesik.  Nagyjából ennyi.  Ennyi pénzért, ezt várom el.

2. szint:

EGY JÓ HELY!

Hál’istennek létezik a városban egy hely, amiről szinte csak jót tudok írni. Konkrétan meg is említem őket, mert megérdemlik. Minden kajáldás példát vehetne róla. A cikkem megírásának nem titkolt célja az, hogy az irigykedő tulajok átvegyenek pár ötletet, ezáltal javuljon a (debreceni) street food minősége!

A LEVESDÉRŐL beszélek.

Amikor először beléptem a helyre, volt egy furcsa hiányérzetem. Tuti hogy kajáldába jöttem? Valami nem kóser!
A  furcsa érzés a már jól megszokott konyhaszag hiányából eredt. A Levesdében ugyanis nincs ilyen.

Öröm belépni, mert baromi ötletes és igényes a design. Nem szúrja ki a szemed harminc reklámtábla, de nincs is túlcsicsázva. A logója harmonizál a berendezéssel, elég csak ránézned, és látod hogy milyen helyre mész be. Ha nem jártál még ott, akkor is sejteti a cégér, hogy ez egy „ilyen modern, de házias, de mégis igényes”  hely. Aztán belépsz és készíted a pénztárcád, és ekkor ér egy olyan meglepetés, amilyen ebben az országban nagyon ritkán szokott: emberi árak!

A paninik nagyjából fél áron vannak, a fentebb említett elit helyekhez képest. Oké, nincs bennük szarvasgombás kaviáros mártás, de a panini lényegét sikerült felfogniuk, mert ropogós, laktató, meleg, át van sülve, és hús is van benne. Ha ráérsz akármilyet megcsinálnak neked.

A levesek közül amit kóstoltam kifogástalanok voltak. Nincsenek felvizezve, nincs bennük az a menzás túlborsozott íz. Príma! Papírpohárba kapod meg. A kezem már remegett hogy mi lesz ha behorpasztom, de nem! Ügyelnek arra hogy kemény legyen a pohár amiben viszed a levest, ezáltal normálisan meg lehet fogni, rajta  Levesde logo (Pepsi helyett). Jó érzés vele felvonulni a főtéren! Persze csak ha nem akarsz kiülni a teraszra.

A kiszolgálás kifogástalan, a lányok tündériek, nem variálnak, gyorsan dolgoznak, és kedvesek is egyben.

További ötletek, válalkozó kedvű kajáldásoknak:

Szárnyall a fantáziám, ezért most megosztok pár ötletet, amivel én megpróbálnám feldobni a kajáldámat, ha tulaj lennék:

1, Asztalba építhető tablet

Volt egyszer egy agymenés, hogy lyukat vágtak egy asztalba, és beleraktak egy virágcserepet, a „találmányt” elnevezték ha jól emlékszem Flobe!-nak, és hírverést csaptak köré. Mi lenne, ha ezt az ötletet továbbgondolnánk, használhatóan? Az emberek netfüggők, de mobilok kijelzője kicsi, ráadásul társaságban illetlenség mobilozni. Mi lenne, ha az éttermek asztalaiba egy tabletet építenénk be?  Nem hiszem hogy megoldhatatlan. Nem kéne vacakolnia  wifijelszóval, és az összes asztalnál ülő láthatná. Netán beépített, multiplayer  alkalmazásokkal játszhatna, sakkozhatna,  videókatnézegethetne, olvashatna… mindössze arra kéne rájönnie a vendéglátósoknak, hogyan kell lyukat vágni az asztalba, beletenni egy tabletet ami folyamatosan töltve van, és lefedni valami olyan anyaggal ami tisztítható, de a tablet érintője még érzékeli az érintést.

2, Kalória érték feltüntetése az árlapon

Most kezdem fogyókúrázni, és ha nem tudom hogy mennyit eszek, akkor van egy fura érzésem, míg ha tudom számolni a bevitt kalóriákat, akkor nyugodtabb vagyok. Nagyon megnövelné a  konfortérzetemet, ha minden kajálda feltüntetné az árlap mellet, hogy hány kalória az étel amit árul!

Nem csak a fogyókúrázóknak lenne nagyon informatív.  Ott vannak a sportolók, vagy a modellek. Illetve ottvanak az átlag emberek, akik ugyan nem diétáznak, de tudatosabban szeretnének étkezni.